Hírek
2022. Február 25. 15:29, péntek |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
Rangos díjat kapott Reizinger Máté és edzője, Szilágyi Tamás
Új kezdeményezést indított útjára a Tolna Megyei Kosárlabda Szövetség. Az eddigi gyakorlattól eltérően, 2021-től több kategóriában is díjazza a legjobb kosárlabdázókat és edzőjüket.
Nagy örömünkre a „legjobb utánpótlás korú magyar fiú játékos és edzője” kategóriában a dombóvári egyesület kiváló játékosa Reizinger Máté, valamint edzője, Szilágyi Tamás részesült a díjban. A két kiváló sportember jelentős érdemeket tudhat magáénak U18-as csapat kiemelkedő szereplését illetően. A junior együttes a 2020/21-es valamint a 2021/22-es szezonban is a Nemzeti Fiú Junior Bajnokságba vagyis a korosztály elitjébe jutott. A tavalyi idényben az országos B döntőn szerzett harmadik hellyel Magyarország 11. legjobb csapata lett a Kosársuli, ami klubtörténeti csúcs az U18-as korosztály tekintetében.
A gárda a most futó szezonban ismét a legjobbak között van. A Rájátszás Piros csoportjában az országos A döntőbe, vagyis a legjobb nyolc közé jutásért harcol.
A megtisztelő címmel járó emlékplakett és díszoklevél átadására a Dombóvári Kosársuli KE-MOGAAC, NB2-es bajnoki mérkőzés félidejében került sor. A díjakat Halmai Balázs, a Tolna Megyei Kosárlabda Szövetség elnökségi tagja adta át.
GRATULÁLUNK!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

