Hírek
2019. Szeptember 24. 11:23, kedd |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Szekszárdra került a vándorserleg a szezonzáró horgászversenyen
Lezárult az idei versenyek sora a Tüskei-tavon. A Dombóvári Városi Horgász Egyesület szeptember harmadik vasárnapján tartotta szezonzáró kupáját.
A megmérettetésre két fős csapatok jelentkezését várták a szervezők. Tíz gárda húsz tagja vett részt reggel a helyek sorsoláson, majd azok elfoglalása után az indulók nekiláttak az előkészületeknek. A helyi, a környékbeli, valamint a vendégként máshonnan ideérkezett pecások egy bottal és egy horoggal, úszós, vagy fenekezős módszerrel próbálhatták meg partra emelni a „kopoltyúsokat”. A nyárvégi-őszeleji napos időjárásban gyakran kaptak a különféle csalikra főként a keszegek és a kárászok voltak éhesek, így többségében azok kerültek a vízbe lógatott szákokba néhány nemesebb faj egy-egy példánya mellett. A mérlegelés után a kifogott halak természetesen visszakerültek a tóba.
A győzelmet ezúttal a Szekszárdról érkezett Sárközi Team elnevezésű páros szerezte meg, melynek tagjai - Hajnovics Balázs és Hajdu László - egy évig őrizhetik a diadalukért kapott díszes vándorserleget.
A Dombóvári Városi Horgász Egyesület vezetői egy-egy tál finom ételre látták vendégül a szezonzáró versenyük résztvevőit.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

