Hírek
2012. Március 03. 16:20, szombat |
Helyi
Forrás: dombóvári Városi Könyvtár, www.mdsz.hu
Szellemi olimpia: Tatán túl, Dombóváron innen a gimisták
A dombóvári gimnazisták második helyen végeztek a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia V-VI. korcsoportjának Tatán megrendezett országos elődöntőjében, és így ott lehetnek a március 10-i fináléban.
Az Illyés Gyula Gimnázium Losteiner Cecília, Rohonczi Mirtill, Szenyéri Viktória, Szollár Csenge összetételű gárdája a második helyet szerezte meg február 25-én a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium mögött.
A Dr. Szenyéri Zoltán által felkészített dombóváriak a tizenhárom csapatos tatai megmérettetés első és a tizenegy gárdát felvonultató karcagi elődöntő első két helyezettjével együtt automatikusan kivívták a részvétel jogát az országos döntőben. Rajtuk kívül még a legtöbb pontszámot összegyűjtő további négy csapat kvalifikálta magát. A tatai esemény színvonalát mutatja, hogy ők valamennyien Komárom-Esztergom megyei városban mérettették meg magukat.
Az Illyés szép eredményt elért diákjai valamennyien a nyolcosztályos tagozatról kerültek ki. Sikerük értékét emeli, hogy ketten közülük még csak nyolcadikosok, így először versenyezhettek együtt a 9-13. évfolyamosokkal.
A döntőben hazai környezetben bizonyíthatják majd tudásukat, hiszen a várost nagy megtiszteltetés érte. Az iskola korábbi sorozatos kiváló szereplése miatt a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Olimpiai Akadémia Dombóvárt jelölte ki a rendezvény színhelyének.
Az országos döntőre március 10-én, szombaton 11 órai kezdettel kerül sor a dombóvári Városi Könyvtárban. A rendező gimnázium minden kedves érdeklődőt és sportbarátot szeretettel vár a vetélkedőre, amelynek szünetében közönségjátékra is sor kerül.
A döntő mezőnye:
- Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza
- Janus Pannonius Gimnázium, Pécs
- Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium, Vác
- Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Rudnay Gyula Középiskolája és Szakiskolája, Tab
- Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
- Illyés Gyula Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium, Dombóvár
- Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely
- Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely
A dombóvári gimnázium III-IV. korosztályos szellemi diákolimpiai csapata szintén bejutott az országos elődöntőbe, amelynek egyik helyszíne március 4-én Kaposvár lesz. Reméljük, innen is hasonlóan jó szereplésről számolhatunk majd be!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

