Hírek
2021. Október 26. 11:17, kedd |
Helyi
Forrás: Bodó Imre
Szent Vendelre emlékeztek Göllében
Több mint 250 éves hagyományt követve gyűltek össze a göllei, kisgyaláni, fonói, kaposvári és dombóvári hívek és elszármazottak a temetőben található Szent Vendel kápolnánál.
Göllében Szent Vendel napja az 1754-es marhavész járvány óta fogadott ünnep. Először egy fogadalmi keresztet állíttattak 1760-ban, majd később kápolnát építettek a göllei elődeink.

Az idei szentmisét Szász Gyula mosdósi és egyben az új göllei plébános, illetve dr.Matykó Árpád állandó diakónus mutatták be. A plébános úr bevezetőjében kiemelte Szent Vendel példájának jelentőségét, majd Matykó Árpád diakónus szentbeszédében az ünnepekről, emlékek felidézéséről és vallásosságunk lényegéről beszélt. Kiemelte, hogy az ünnepek fontosak e rohanó életünkben, melyek hitünkre, annak erejére és a bizalomra is nagy hatással vannak. Őrizzük meg hitünket és ápoljuk a hagyományokat Szent Vendel cselekedetei vezéreljenek bennünket- fejezte be gondolatait.

A szentmise alatt Nyerges Péter kántor a hagyományos Szent Vendel – énekeket adta elő az orgonán és a hívekkel együtt énekelve, majd a pápai és a magyar himnusszal ért véget a zarándoklat.

S végül a mise celebránsai lerótták kegyeletüket a nagy magyar író, Fekete István sírjánál is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

