Kocsis Pál (rendező) a darabról: „Hogy a köznapi életnek mi köze a színházhoz, az koronként történelmileg alakul. Angliában járunk, néhány évvel a Cromwell Köztársaság tündöklése és bukása után. Cromwell idejében egyáltalán nem volt színház, még a Shakespeare által felvirágoztatott híres nagy színházakat is bezárták; ahogy a kocsmákat, kuplerájokat, és a bennük működő kis színházakat is. II. Károly uralkodása alatt újra elkezdtek törődni a színházzal, a színházi élet radikális változásokon ment át, ennek legékesebb példája a nőknek nőként való színpadra lépése. Újra megjelent a színházi létezésnek az a formája, mikor a hatalom – itt konkrétan a király – intenzíven foglalkozik azzal, hogy mi történik a színházban, s ez a gondoskodás jelentős mértékben meghatározza a minőséget.
Ebben a darabban a játék az, ami izgalmas. A színészek nyilván mindig játszanak, de a játék tárgya általában valami konkrét dolog. Shakespeare-nél például a csalárdság, a szerelem, az árulás, a cselszövés, a hatalomvágy: ezek konkrét dolgok, amik a játék tárgyát képezik az előadásban. A Színházi bestiák szövege azt kínálja, hogy a játék tárgya maga a játék legyen. Bármi történik a világban, bárhogy bárki bármi felé hajlik, törik, esik, teker, a színészek nem tudnak mit tenni, játszanak. Vagy arról, vagy abban, vagy azért... a viszonyok mindig változnak, de a lényeg a játék marad maga. Amikor gyerekek játszanak, ők élvezik a játékot, mindaddig, amíg össze nem vesznek rajta; a színészeknek viszont akkor is játszik, ha ezt épp' semmi sem indokolná.”
…

Csapó Virág (Mrs. Betterton) a szerepéről: Ebben a közegben ő képviseli az értéket, az erkölcsöt: hogy hogyan kell viselkedni egy színházban tökéletesen, kezdve azon, hogy hogyan kell egy ruhát hordani, hogyan kell egy kellékre vigyázni, hogyan kell megszólalni a színpadon. A többiek meg harcolnak vele, mert ő a vezető felesége, fellázadnak ellene, ki így, ki úgy. Talán az a hibája, hogy túl komolyan veszi ezt az egészet. Mégsem válik nevetségessé, mert valóban jó színésznő, és ezért a többiek komolyan veszik. Viszont nem tekinti magát hősnőnek, mert tudja, hogy a színésznő mindig egy centivel a színész mögött áll. Rómeó és Júlia, nem Júlia és Rómeó. Mr. Betterton a főnök. Mrs. Betterton egyszerűen csak határozott, és tud olyan dolgokat, amiket a többiek még nem, és a fiatalok talán ezt fölöslegesnek vagy soknak tartják, mert nekik az a fontos, hogy "gyerünk, menjünk be, és csináljunk színházat!", ő meg azt gondolja, hogy ez egy mesterség, egy szakma, aminek megvannak a szabályai, fortélyai. Például az ő színházában a kéz különböző pozícióival, és a fejtartással különböző jelentéseket lehet kifejezni. Aztán el kell szakadnia ettől a fajta színjátszástól. Meg kell tennie az első lépéseket egy másfajta színházban. Ami nem megy könnyen. De képes rá, megpróbálja, mert színész, és játszani akar. Aztán annyira beleéli magát az egyik szerepébe, hogy benne marad. Ezzel beteljesül a vágya: szerep és ember eggyé válik. Ő maga lesz A SZEREP.
…

Az öt színházi bestia az első nők voltak, akik színpadra léphettek. Mindegyiküknél kiderül, hogy miért pont ők voltak azok, mitől olyan különlegesek. A játékosság pedig az összes karakterben megjelenik, annak ellenére, hogy elég nyomasztó helyzetek vannak a darabban. Az a tétje a dolgoknak, hogy hogyan tudnak túllépni ezeken a szituációkon azáltal, hogy szerepekbe bújnak. Úgy gondolom, a figyelem fontossága kiemelt hangsúlyt kap az előadásban – az én karakterem például mindenre figyel, és pont ezért lát meg olyan dolgokat, amik mellett egyébként valószínűleg csak elnéz az ember. Czakó Julianna e.h. (Nell Gwyn)