Hírek
2018. December 09. 14:55, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Több mint negyven javaslatról dönt a parlament ülésszaka végén
Az Országgyűlés hétfőtől csütörtökig tartó négynapos üléssel zárja aktuális őszi ülésszakát. A képviselők szerdán több mint negyven javaslatról döntenek.
A parlament honlapján elérhető napirendi indítvány alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Az interpellációk ezúttal is az első ülésnapon hangozhatnak el, ezúttal hatvan percben, hasonlóan az azonnali kérdésekhez, míg a kérdésekre harminc perc áll majd rendelkezésre.
A Ház kedden reggel ugyancsak napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, majd a másnap elfogadni tervezett javaslatok utolsó, a benyújtott indítványok módosításairól szóló vitáit folytatja le.
Szerdán délelőtt szavazásokkal indul az ülésnap. A parlament ekkor hozhat törvényt a közigazgatási bíróságokról, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevők otthonteremtéséről, a kormányzati igazgatásról, a 2021-es népszámlálásról, a Hungary Helps programról, a magyar-székely összetartozás napjáról, valamint az állami magasépítési beruházások megvalósításáról. A fentieken kívül számos, már meglévő jogszabályon is módosíthatnak, így például változhat az agrártörvény, valamint a munka törvénykönyve is.
A határozathozatalok után az éghajlatváltozás kihívásairól tartanak ötórás időkerettel kiírt politikai vitát az LMP kezdeményezésére.
Az Országgyűlés téli ülésszaka - a parlament honlapján elérhető ülésterv alapján - csütörtökön ér véget. A képviselők ekkor három, az igazságszolgáltatást érintő javaslatról tárgyalnak: a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség tavalyi évről szóló beszámolója kerül terítékre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.

