Hírek
2016. Március 25. 10:39, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, fotó: artfulparent.com
Tűzről pattant címmel alkotói pályázatot hirdet az Országos Tűzmegelőzési Bizottság
Újdonság, hogy az idén már óvodások alkotásait is várják. Az az óvoda, illetve általános iskola, ahonnan a legtöbb pályamű érkezik, tűzoltói bemutatót és korosztálynak megfelelő tűzvédelmi oktatást kap.
A tűzvédelmet a középpontba állító pályázat célja, hogy a gyerekek kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzoltók izgalmas, egyben veszélyes világát. Ezt megtehetik magának a hivatásnak a bemutatásával, egy-egy tűzoltói beavatkozás ábrázolásával ugyanúgy, mint bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem fontosságát hangsúlyozó alkotással.
A bírálóbizottság a felmenő rendszerű pályázatra érkező műveket alkotóik kora alapján három csoportban értékeli: külön a 6-10, a 11-14, valamint a 15-18 éves diákok által készített munkákat. Az általános és középiskolásoktól szabadkézi grafikát, montázst, számítógépes grafikát, mémet, vagy videót várnak, az óvodások szabadkézi rajzokkal pályázhatnak.
Az országos pályázat fővédnöke dr. Tollár Tibor tű. vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság elnöke. Az országos bírálóbizottságot dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, az OTB ügyvezető elnöke vezeti. A megyei pályázat védnöke dr. Balázs Gábor tű. ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató, a Tolna Megyei Tűzmegelőzési Bizottság elnöke.
A pályaműveknek május 20-ig kell beérkezniük, ennek helyét és módját a mellékelt pályázati kiírás részletesen tartalmazza. (A lap alján, a kapcsolódó információknál található)
A bírálóbizottság a korcsoportokon belül kategóriánként három-három alkotást díjaz, az első helyezett alkotások pedig automatikusan részt vesznek az országos versenyben is, amelynek első helyezettjei családjukkal balatoni nyaraláson vehetnek részt. A megyei eredményeket május 27-én hirdetik ki, az országos eredményhirdetés június 10-én lesz.
Az az iskola, illetve óvoda, ahonnan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a „Legkreatívabb iskola 2016”, illetve a „Legkreatívabb óvoda 2016” címet, emellett az intézmény tűzoltói bemutatót (füstsátor, tálcatűz oltás, olajtűz oltás, roncsvágás) és tűzvédelmi oktatást kap.
Kapcsolódó információk:
Dokumentumok:
Alkotóii pályázat 2016
hozzájáruló nyilatkozat OTB pályázathoz 2016
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

