Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2018. Szeptember 05. 08:53, szerda | Helyi
Forrás: Dombó Média

Új vezetőedző a Dombóvári Sportiskolánál

Új vezetőedző a Dombóvári Sportiskolánál

Augusztus 30-án szülői értekezletet tartott a Dombóvári Sportiskola Egyesület vezetősége az úszó és az öttusázó gyerekek hozzátartozói számára a Farkas Attila Tanuszoda újonnan elkészült tornaterme előtt.

Elsőként a nyáron szerződtetett új vezetőedző mutatkozott be. A 30 éves Makatics Péter eddig a Kaposvári 1. MCM Diamant Adorján SE-nél dolgozott, ahol a 2006 és 2009 között született sportolókkal foglalkozott. Az utánpótlás-nevelést végző szakember két éves szerződést írt alá a dombóvári klub vezetőivel.
- Igazán érdekes és izgalmas szituáció, valamint kihívás lesz ez a feladat számomra, hiszen eddig az ellenfeleket készítettem fel - mondta a fiatalember. - Kollégáimmal együtt azon leszünk, hogy a csapat a lehető legsikeresebb szezont zárja és mindent, amit ki lehet, azt ki is hozzunk közösen a lehetőségekből. Ehhez szeretném kérni az együttműködésüket, a segítségüket, hiszen mindez csak közös összefogással sikerülhet.

A szeptemberben induló edzések időpontjainak, a különböző csoportok beosztásának és a versenyek dátumainak tervezetét is ismertették a trénerek az úszó és öttusázó gyerekek szüleinek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi

Tetejére borult egy autó Jágónaknál

Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi

A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán

Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig

2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi

Gyászhír

Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.