Hírek
2011. December 26. 16:00, hétfő |
Helyi
Forrás: DMH Nkft., Tilinger Sándor, hírszerkesztőnk
Véget ért a Dombó-Dráma-Tudás-Vár projekt - képgalériával
Zárórendezvénnyel köszönt el december 22-én a Dombóvári Művelődési Ház Nkft. Dombó-Dráma-Tudás-Vár – Kultúra az oktatásért című projektje, amelyben huszonegy különböző képzés és öt tábor valósult meg.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terven keresztül több mint 37 millió forintnyi pályázati pénzből gazdálkodhatott az Európai Unió és a magyar állam 100%-os támogatását élvező, december végével záruló kezdeményezés.
A projektet azzal a céllal indította a nonprofit társaság, hogy a közművelődés eszközeivel, nem formális és informális képzési formákkal vonják be a gyermek és ifjúsági korosztályt, valamint a hátrányos helyzetű csoportokat az egész életen át tartó tanulás folyamatába.
A támogatás lehetővé tette a DMH Nkft. számára, hogy az elmúlt tizenkét hónapban számos színes programmal, új szakkörökkel, egyéb új és hiányt pótló tanulási formákkal egészítsék ki korábbi tevékenységüket.
A december 22-én délután megrendezett záróesemény a projektcsoportok és -táborok bemutatkozását hozta. A Balaskó János vezetésével működő sváb fúvószene-ismereti kör Kompetencia Zenekarának műsorát kiállítás-megnyitó követte az előtérben. Farkas János ügyvezető ajánlotta a vendégek figyelmébe a "Dombó-Dráma-Tudás-Vár" valamennyi informális képzését és táborát tablókon ismertető, január 3-ig megtekinthető tárlatot. Majd a hagyományőrző ifjúsági cigány néptánc-foglalkozásokon aktív, Bogdán Boldizsár vezetésével működő Terne Cserhaja együttes következett.
A pinceszínházbeli folytatásban a kezdeményezés fő szakmai csapásiránya, a színházi nevelés és drámapedagógia képviseletében jelentkező Galéria 5.0 színjátszó-csoport improvizációszerű „mono- és sztereótípiák"-kal fejezte ki, hogy „Színház az egész világ!”.
A projektzáró levezető része pedig az előtérbe visszatérő közönség vendégfogadás melletti kötetlen beszélgetését hozta…
Tilinger Sándor fotóiból összeállított képgalériánkat megnyithatja, ha a hírünk címsora alatti „kapcsolódó galéria” hivatkozásra kattint.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.






